Érvénytelennek kell tekinteni a sukorói csereszerződést

Forrás: MTI

Budai Gyula szerint a pénzügyminiszternek azonnal utasítania kell a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), hogy álljon el a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos telekcsere-szerződéstől annak érvénytelensége miatt.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója sajtótájékoztatóján kifejtette: hétfőn a Fejér Megyei Bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a sukorói kaszinóberuházás izraeli befektetője, Joav Blum lakcíme a földcsere időpontjában fiktív volt. Innen Budai Gyula szerint egyenes út vezet ahhoz, hogy Joav Blum ellen megállapítsák a közokirat-hamisítás bűntettét.
    
Hangsúlyozta: a hétfői ítélet alapján az izraeli befektető és az MNV között megkötött csereszerződés érvénytelennek tekinthető, ugyanis a 2008. július 30-i szerződésben Joav Blum a sukorói Kiss Imre út 5. szám alatti ingatlant jelölte meg lakcímeként, „valótlan adatot adott meg a szerződés létrejöttekor”, így azt érvénytelennek kell tekinteni.

Budai Gyula közölte: ha Oszkó Péter pénzügyminiszter nem utasítja az MNV-t a szerződéstől való elállásra, akkor egyértelmű, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány „egy olyan bűnözőnek nyújt állami támogatást, akivel szemben már született egy jogerős bírósági ítélet, és aki valóban megtévesztette a hatóságokat”.
   
A sukorói telekcsereügylet a King's City elnevezésű beruházást alapozná meg, amelyre egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport készül. A befektetők 2013 közepére 275 milliárd forintos költséggel gigantikus idegenforgalmi komplexumot szeretnének létrehozni a Velencei-tó északi partján. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztatóközpont is helyet kapna.

A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez az egyik befektető, Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserébe a magyar államnak a Pest megyében található, összesen 183 hektárnyi gyümölcsösét. Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy az ügylet során 600 millió forint veszteség érte az államot.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!