Európa néhány millió migráns kedvéért elveszített 64 millió állampolgárt

kdnp.hu – MTI

A Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos az Európai Unió elégtelen bevándorláspolitikáját tartja a brit EU-népszavazáson született kilépési döntés legfőbb kiváltó okának.

A frakcióvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, minden népnek joga van eldönteni, milyen politikai közösséghez akar tartozni. Ezért a britek döntését – vagyis hogy a csütörtöki referendumon a többség az EU-ból kilépést támogatta – a Fidesz-frakció tiszteletben tartja – közölte.

Szerinte a brit népszavazás kampányában a legtöbb vita az EU migrációs politikájáról folyt. Az angolok úgy látják, az EU nem biztosítja a védelmüket, Brüsszel képtelen megvédeni saját polgárait – mondta Kósa Lajos, aki szerint ez volt a legfontosabb ok, amiért a britek többsége a kilépés mellett döntött.

„Az nem fog menni, hogy miközben az európai szociálliberális elit bevándorláspárti, az európai választópolgárok döntő többsége nem az" – fogalmazott, hangsúlyozva: Magyarország egy erős Európában érdekelt, amely megvédi a polgárait, figyel a véleményükre.

A politikus arra is felhívta a figyelmet: a magyar kormánynak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Angliában dolgozó magyarokat semmilyen joghátrány ne érje.

„Szomorúan állapítjuk meg, hogy valószínűleg annak az embernek volt igaza, aki azt a bonmot-t fogalmazta meg, hogy Európa néhány millió migráns kedvéért elveszített 64 millió állampolgárt és Európa második legerősebb gazdaságát" – mondta a frakcióvezető.

Arra a felvetésre, hogy a magyarországi ellenzék szerint a kormánynak vissza kellene vonnia a kvótareferendumot, Kósa Lajos úgy reagált: ez egy téves álláspont, de teljes mértékben alátámasztja azt a kormánypárti vélekedést, hogy az ellenzék a bevándorlásban érdekelt. A kvótareferendum fontos lépés annak érdekében, hogy a magyarok úgy érezzék, az EU nem egy barátságtalan otthon, ahol brüsszeli bürokraták döntése alapján bármely tagállamban bármit meg lehet tenni – jegyezte meg.

A politikus kérdésre azt is egyértelművé tette, hogy a Fidesz-frakció elkötelezett egy erős EU mellett, ezen nem változtat a brit álláspont sem. Hangsúlyozta továbbá, hogy a munkaerő EU-n belüli szabad áramlása – amelyet nem lehet összekeverni az unión kívülről érkező migrációs nyomással – alapvető európai érték, a Fidesz mindig is ennek pártján volt, és ez ezután is így lesz.

A péntekre összehívott, de határozatképtelenség miatt elmaradt nemzetbiztonsági bizottsági üléssel kapcsolatban Kósa Lajos kérdésre válaszolva azt mondta: a kormánypárti képviselők azért maradtak távol, mert szerintük az ülés a szocialisták pártelnök-választási kampányának lett volna a része, ahhoz pedig a kormánypártiaknak nem kell asszisztálniuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!