Európai Bizottság alelnöke: helyes úton jár Magyarország [+videó]

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Hasonlóképp látja a gazdaság helyzetét a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) – mondta a nemzetgazdasági miniszter Valdis Dombrovskisszal, az EB euróért és szociális párbeszédért felelős alelnökével folytatott megbeszélést követően csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály hozzátette: a gazdasági növekedést a magyar kormány optimistábban ítéli meg a bizottságnál, a fiskális, pénzügyi pozíciókat viszont hasonlóképp értékelik. Magyarország fegyelmezett államháztartási gazdálkodást folytatott az elmúlt években, csökken az államadósság, a hiány 3 százalék alatt van. Kiemelte, hogy az elmúlt évek Magyarországot igazolták, a deficit kisebb lett, mint amit a bizottság jósolt.

Varga Mihály bízik abban, sikerül a bizottságot meggyőzni arról, hogy a közmunkaprogram hatékonyan visszavezeti az érintetteket az elsődleges munkaerőpiacra. A kormány folytatja a szakképzési és duális szakképzési programokat is – tette hozzá.

Hangsúlyozta, Magyarország 2010-ben az euró bevezetésének egyetlen feltételét sem tudta teljesíteni, ma viszont már minden feltételt teljesít.

Valdis Dombrovskis elmondta, helyes úton jár Magyarország, és kiemelte a fiskális fegyelem fenntartásának fontosságát. Hozzátette, Magyarország az utóbbi 3 évben elég jó gazdasági növekedést ért el. Ez az idén ugyan lassulni kezdett, az EB 2,1 százalékot vár éves átlagban, azonban ez is még az uniós átlag felett van - mondta. A lassulás oka az EB alelnöke szerint az előző, 2007-2014-es uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználása és az áttérés az új ciklusra. Ez mutatja, mennyire fontosak az uniós források a gazdasági növekedésben – jegyezte meg.

A megbeszélések során megállapították azt is, hogy csökkenőben van a költségvetési hiány és az államadósság – mondta. Az EB szerint a hiány idén a GDP 1,5 százalékára csökken,  jövőre  növekedést prognosztizál a bizottság, ezért is fontos a fiskális fegyelem folytatása – hangsúlyozta.

Valdis Dombrovskis kitért az adópolitikára, ahol az EB a növekedés érdekében a munkát terhelő adók csökkentését javasolja. Az állami beruházásokról szólva elmondta, fontos, hogy az uniós források ne helyettesítsék, hanem kiegészítsék a nemzeti forrásokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!