Eurómillióktól eshet el Magyarország a kormány dilettantizmusa miatt

Forrás: mno.hu

Könnyen megeshet, hogy a kormány végrehajthatatlan közbeszerzési szabályai miatt eurómillióktól esik el hazánk – írta a mai Magyar Nemzet.

Mindez azért is figyelemre méltó, mert rendkívül kemény kritikával illette a Sólyom László köztársasági elnök által életre hívott Bölcsek Tanácsának napokban nyilvánosságra hozott ajánlása a hazai közbeszerzési gyakorlatot, amely tág teret biztosít a korrupciónak. Ezt a véleményt, a közbeszerzési rendszer gyökeres átalakításának igényét erősítheti az, amit az uniós támogatások körül tapasztalni. Súlyos következményekkel járhat, hogy a Bajnai-kormány a közbeszerzés szabályait sem tudta a magyar valósághoz igazítani. A területen tevékenykedő szakjogászok szerint az átmeneti kabinet nyilvánvalóan rossz intézkedése miatt akár eurómilliókat is elveszíthet hazánk. Számos beruházás elmaradhat, s nem kizárt, hogy perek tömegei indulnak majd a bíróságokon. Jelenleg ugyanis bizonyos közbeszerzési eljárásokat egyszerűen képtelenség törvényesen lefolytatni.

A részletekről a Magyar Nemzetnek Bűrös László, a Közbeszerzési Jogászok Országos Szövetségének elnöke beszélt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!