Forrás: MTI
Az év végéig minden határon túli igénylőhöz megérkeznek az oktatási-nevelési támogatások, az utalások valamennyi régióban időben elkezdődtek - mondta el a nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek.
Répás Zsuzsanna kiemelte: az utóbbi időben több olyan hír kapott lábra, hogy az érintettek nem kapják meg időben az oktatási-nevelési támogatásokat. A helyettes államtitkár minden ilyen információt határozottan cáfolt, hangsúlyozva: valamennyi régióban időben el tudtak indulni. Azokban a régiókban, ahol kisebb létszámú kérelmező van, így Muravidéken és Horvátországban, már mindenütt megérkeztek a támogatások – mondta el Répás Zsuzsanna. Vajdaságban szeptember 26-án indult a folyósítás, és két hét alatt kiutalták a támogatásokat minden kérelmező bankkártyájára. A legtöbb kérelmezőt számláló Erdélyben a legfrissebb, hétvégi adatok szerint mintegy 47 ezren, már szintén megkapták a támogatásokat. Kárpátalján és Felvidéken a napokban indul a támogatások utalása.