Év végére egymilliárd éhező lesz a Földön

Forrás: fn.hu

Hamarosan minden eddigi rekordot megdöntve egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön – közölte az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója. Jacques Diouf szerint a jelenlegi gazdasági világválság – noha elősegítette az élelmiszerárak csökkentését – egyben a kereskedelem, illetve a fejlesztési segélyek visszaeséséhez is vezetett. S így a válság miatt az idén várhatóan további 104 millió emberrel nő az éhezők (azaz a napi 1800 kalóriánál kevesebbhez jutók) tábora.

„Még soha nem láttunk ilyen sok éhes embert a Földön” – szögezte le Diouf, aki a FAO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD kétnapos tanácskozásán vett részt a francia fővárosban. Diouf szerint csak ahhoz, hogy lépést tartsunk a lakosságszám növekedésével, az élelmiszertermelésnek 2050-ig meg kellene duplázódnia.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!