Fölényesen vezet a Fidesz-KDNP

Öt közvélemény-kutató eredményeinek összesítése alapján 7 hónappal a választások előtt 47,4 százalékkal vezeti a pártok listáját a biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP – jelentette ki a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Ez azt jelenti, hogy hasonlóak az erőviszonyok, mint a 2014-es választások előtt, vagyis a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme sem kizárt – közölte Nagy Dániel.

Az előző választás óta az változott, hogy a baloldalon új pártok jelentek meg; kérdés, hogy ezek milyen kombinációban indulnak a választáson – tette hozzá.

A műsorban bemutatott táblázat szerint, a Fidesz-KDNP-t a Jobbik követi 19,4 százalékkal, az MSZP 14,26, a DK pedig 5,8 százalék szavazatot szerezne. Az LMP eredménye 4,6, a Momentumé 3 százalék. Egyaránt 1,6 százalékot szerezne az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt (KKP), a Párbeszéd és a Liberálisok eredménye pedig 0,6 százalék. Egyharmadnyi-egynegyednyi azok aránya akik nem árulják el pártpreferenciájukat.

A kutató szerint az MSZP és a DK között nagy az átszavazási hajlandóság, a két tábor csak Gyurcsány Ferenc személyén törik meg. Ugyanakkor több kis párt vezetője (LMP, Momentum, KKP) úgy nyilatkozott, hogy senkivel nem fognak össze.

Ez elsősorban Budapesten jelenthet gondot a baloldal számára, hiszen éppen a kis pártok vihetik el a mandátumszerzéshez szükséges néhány százalékot.

Eközben a Jobbik támogatottsága a 2015 elején mért csúcs óta csökkent, majd stagnált, miközben a migránsválság óta a Fidesz-KDNP csak 1-2 százalékot mozgott – mondta Nagy Dániel.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!