A földprogram hosszú távú megoldást jelenthet a magyar falvaknak

kdnp.hu

A jelenlegi földprogram hosszú távon megoldást jelenthet a magyar falvaknak – közölte Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke szombati sajtótájékoztatóján Debrecenben.

A fideszes országgyűlési képviselő – aki a tavaly elkezdett országos megyejárása keretében érkezett Hajdú-Biharba - azt mondta, céljuk a megye széthullott kisgazda szervezeteinek újjáélesztése.

Támogatják a kormányfő által kezdeményezett népszavazást, a kötelező betelepítés elleni kvótareferendumot, hiszen „a nép hangját időnként meg kell jeleníteni" – közölte.

Úgy tűnik, a visegrádi négyeken (V4) kívül a többi EU-tagállam belenyugodott a kvótába, ezért kell a nép támogatását megnyerni, és megkérdezni nyolcmillió embert – emelte ki Turi-Kovács Béla. A polgári kisgazdák vállalták a mozgósítást a népszavazásra, amelynek sem alkotmányos, sem nemzetközi akadálya nincs – jelentette ki.

A jelenlegi földprogramról szólva azt mondta, hogy a tartós haszonbérbe adást támogatták, ám a haszonbérbe adott földek eladását nem. A három hektár körüli földek eladásával egyetértenek, de a nagy, összefüggő területeket meg kell tartani, sőt gyarapítani, majd a kistelepülések hasznára fordítani – tette hozzá.

Turi-Kovács Béla szerint a földeladásokból befolyt összeget termőföld vásárlására kell fordítani, amivel a szociális szövetkezeteket hozhatják helyzetbe, megmentve ezáltal az elszegényedett falvak népességét.

A KPE elnöke szorgalmazta a mezőgazdasági alapismeretek oktatásának bevezetését az általános iskola felső tagozatában, majd végzés után ingyenes vizsga letételének lehetőségét azoknak, akik földműveléssel szándékoznak foglalkozni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!