Forrás: MTI
Idén is szükség lesz az önkormányzati feladat-finanszírozási rendszer év közbeni korrekciójára az év második felében – olvasható a Magyar Nemzetben. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, a kisebb települések között lesznek olyanok, amelyek forráshiánnyal küzdenek majd, mivel nincs jelentős adóbevételük. A korrekció összege nem lesz akkora, mint tavaly, de minden bizonnyal eléri a húszmilliárd forintot. Pontos adatokat az év második felében látnak majd – tette hozzá.