Forrás: MTI
Emléktáblát avattak a Külügyi és Külgazdasági Intézetnek (KKI) helyet adó gellérthegyi épület egykori tulajdonosára, az Auschwitzba elhurcolt Vida Jenőre emlékezve.
A KKI székhelyén, a Bérc utcai villában Schőberl Márton, az intézmény főigazgatója beszédében kiemelte: az emléktáblával fejet hajtanak a holokauszt, e barbár üldözés áldozatai előtt. Az intézetnek helyet adó épület tanúja volt a sötét múltnak, annak idején innen hurcolták el a villa egykori tulajdonosát, Vida Jenőt – idézte fel.
Hangsúlyozta: az emléktábla célja, hogy emlékeztesse az itt megforduló embereket a múltra, a holokauszt szörnyűségeire. A megemlékezések mindig a jelennek is szólnak, és ezúttal fontos kiemelni, hogy meg kell előzni minden, a holokauszthoz hasonló borzalmat.
A Tom Lantos Intézetnek is helyet adó épületben Scőberl Márton kitért arra is, hogy jövőre Magyarország tölti be a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöki tisztjét, így az emléktábla leleplezése ezen időszak nyitányát is jelentheti.
Az eseményen felolvasták Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövetének szavait. A diplomata szerint lényeges, hogy minden lehetséges módon megemlékezzenek a holokauszt áldozatairól, de emellett nem szabad elfeledkezni a magyarországi zsidók és nem zsidók közötti barátságról sem.
A holokauszt emlékév keretében megrendezett eseményen az emléktábla felavatása után bemutatják Fejérdy Gergely Vida Jenő és a gellérthegyi villa című kötetét, valamint Rácz András Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot? című művét.