Forrás: MTI
A felelősség nélküli szabadság az állam vagy az egyén önkényéhez is vezethet – mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Drezdában, a 33. német evangélikus összejövetelen (Kirchentag), amelyet az idén összekapcsoltak a hatodik közép- és kelet-európai evangélikus találkozóval.
A Két évtizeddel 1989 után – Szabadság miből és mire? című pódiumbeszélgetésen az államtitkár kiemelte: a szabadság és a felelősség csak együtt érvényesülhet, az egyiknek ki kell egészítenie a másikat. Az államtitkár rámutatott: ha ma demonstrálni kellene Magyarországon, akkor azt a többségi társadalom és a kisebbség békés egymás mellett éléséért kellene megtenni. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1989-ben a legnagyobb demonstráció Nagy Imre mártír miniszterelnök és társainak újratemetése volt, mert „amíg méltósággal nem temettük el a halottainkat, addig nem lehetett igazi szabadság”. Az 1989. június 16-i újratemetésen az akkori pártállam képviselőinek még előre meg kellett mutatni az emlékező és méltató beszédeket, erre akkor egyedül egy ember nem volt hajlandó, ő ma Magyarország miniszterelnöke – közölte.
Balog a pódiumbeszélgetésen a szabadság szimbólumaként az 1956-os lyukas zászlót mutatta fel. Mint mondta, ez a szabadság külső megnyilvánulása, mert a lobogó közepéből kivágták a forradalom és szabadságharc idején a szovjet mintájú, az elnyomást jelképező címert, de „ezt az üres lyukat ki is kell tölteni”; hogy ez miként történik, az már az egyén döntésétől függ. A szabadságot „igazán csak belülről szabad emberek” képesek tartalommal megtölteni. A belső szabadságot meghatározza, hogy milyen a családi környezet, az iskolai nevelés, a kultúra és az ország identitása – tette hozzá.