Felelősségre vonást ígér a Fidesz

Forrás: inforadio.hu

A Fidesz hatalomra kerülése utáni biztos és várható jogi felelősségre vonásról nyilatkozott a Magyar Demokrata hetilap ma megjelent számában Balsai István fideszes képviselő, aki szerint rendőrségi vezetőket biztosan felelősségre fognak vonni.
„A 2006 őszén, főleg az október 23-án történt bűncselekmények tekintetében a rendőri vezetőket és azokat a parancsnokokat, akik lehetővé tették a rendőröknek az azonosító szám nélküli brutalitásokat, felelősségre fogjuk vonni” – ígérte az Antall-kormány volt igazságügyi minisztere.

Balsai István szerint meg kell vizsgálni „a nemzeti vagyon állapotát, a felelőtlen eladósodást”. Úgy fogalmazott: könnyen lehet, hogy ezeknek az ügyeknek a következetes végigvitele is büntetőeljárásokat von majd maga után. A fideszes parlamenti képviselő ezzel kapcsolatban említette, hogy jelenleg is mintegy tucatnyi szocialista politikus, fővárosi polgármester, országgyűlési képviselő van börtönben, vagy várja gyanúsítottként az ítéletet. Szerinte sok esetben a büntetőeljárások megindításának kizárólagos akadálya az, hogy a parlamenti képviselő mentelmi jogát nem függeszti fel az Országgyűlés. Ha a Fidesz többséget kap az új Országgyűlésben, a mentelmi jog felfüggesztése után ezek az eljárások megindulnak – jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!