Felemelték szavukat a magyar pártok az autonómia követelés minősítése ellen

Forrás: MTI

Az erdélyi magyar pártok vezetői egyöntetűen jogsértőnek és az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a román belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.

A Krónika című napilapban megszólalva Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, első hallásra viccnek gondolta a belügyminisztériumi stratégiatervezet autonómiára vonatkozó megállapításait. Kelemen Hunor szerint a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd.

A román belügyminisztérium honlapján kedden közvitára bocsátott, a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára.