Feljelenést tesz a Kossuth térről előállított két férfi

Forrás: MTI

A rendészeti panasztestülethez és az állampolgári jogok biztosához fordul az a két férfi, akiket a március 15-i zászlófelvonásról rendőrök állítottak elő. Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás ügyészségi feljelentést tesz a motozást elrendelő rendőri vezető ellen, ügyvédjük pedig kifogással él a pénzbírság kiszabása ellen. Magyar Attila, a vasárnapi állami ünnepségről előállított két férfi jogi képviselője csütörtökön a rendőrség fővárosi Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ügyfelei a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogát gyakorolták, így nem történt szabálysértés. Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás azt mondta: az esetről szóló rendőrségi jelentés több ponton is valótlanságokat tartalmaz. Az eljárás alá vontak arról is beszéltek, hogy szemtanúk szerint az a szőke hölgy, aki a Kossuth téren vasárnap reggel egyikük száját befogta, táskáján MSZP-s kitűzőt, nyakában rendőrségi jelvényt viselt, így úgy vélik, akár szervezett dolog is történhetett, amely a tiltakozók elhallgatására irányult. Amennyiben az asszonyt a rendőrség beazonosítja, tettleges becsületsértésért tesznek ellene feljelentést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!