Feljelentést tesznek, miután a hírTV nyilvánosságra hozta

Forrás: hirtv.hu

Fiktív cégeknek ad kölcsönt az egyik jól ismert bank – legalábbis erről szóló „hivatalosnak tűnő”, pecsétes banki igazolások kerültek a Célpont birtokába.

A kft. ügyvezetője ezt azzal magyarázza, hogy olyan „csendes társak” segítették a hiteligénylésben mint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Az érintettek ezt a cáfolják, az ügyben azonban egyelőre senki sem tett büntető feljelentést – a K&H Naszko Kft. vezetőjét állítása szerint mégis behívták a Teve utcába.

Közben a K&H arról tájékoztatta a Hír Televíziót, hogy miután nyilvánosságra hozta az ügyet – hétfőn – ismeretlen tettes ellen, magánokirat-hamisítás miatt büntető feljelentést tesznek.

Állásfoglalásukban azt írják, hogy vezető munkatársuk nevével visszaéltek és a bank bélyegzőjét meghamisítva a sérelmükre követtek el bűncselekményt. Azt is leszögezik, hogy a bankot anyagi kár nem érte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!