Forrás: MHO
Számos kutatási eredmény támasztja alá a tényt, hogy a család mint közeg, a férfiak és a nők számára is komoly egészségvédelmi tényező. A válság ugyan „kedvét szegi” a családalapítás előtt álló fiataloknak, de remélhetőleg a családpolitikai kedvezmények megkönnyítik a gyermekvállalásra készülő férfiak és nők helyzetét – mondta Kopp Mária magatartáskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese a a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Kopp Mária kifejtette: felmérések támasztják alá, hogy Európában mi vagyunk a leginkább családbarát ország. A külföldi hatások nem érvényesülnek számottevő mértékben, Magyarországon nem divat a szingliség. Az emberek hetven százaléka úgy gondolja, a család lehet a legboldogabb közeg számára, valamint húsz fiatal összesen huszonnégy gyermeket tervez. Ebből ténylegesen körülbelül tizenhárom születik meg. A tavalyi év második felében azonban három százalékkal emelkedett a gyermekszületések száma. Úgy gondolja, hogy, ez a családi adókedvezménynek is köszönhető.