Forrás: MTI
A héten ismét tárgyalja a Felsőoktatási Kerekasztal a felsőoktatás átalakításáról szóló koncepciót, amely december közepén kerülhet a kormány elé – jelentette be Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár cáfolva a napokban megjelent sajtóhíreszteléseket.
Kifejtette: az új felsőoktatási koncepció a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőséget adna a tehetséges fiataloknak arra, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba. Az átalakítás éppen azt a célt szolgálja, hogy nagyobb számban kerüljenek be azok a hallgatók a rendszerbe, akik valóban el is tudják végezni a képzéseket. Jelenleg ugyanis nagyon magas, 35 százalékos a lemorzsolódási arány, azaz a hallgatók egyharmada diploma nélkül fejezi be a képzést. Ezen szeretne változtatni az új koncepció azzal, hogy magasabb bemeneti feltételeket ír elő, amelyeket azonban nem a családok jövedelmi viszonyai alapján határoztak meg. Ilyen módon növelni lehet az egyetemeket és főiskolákat diplomával befejezők számát.
Az államtitkár szerint a szorgalom nem pénzkérdés, aki felsőoktatásban szeretne tanulni, annak saját magával szemben is nagyobb elvárásokat kell támasztania, hiszen később, a munkaerőpiacon is ezzel fognak szembesülni a fiatalok.