Felszentelték az új dunántúli református püspököt

Forrás: reformatus.hu

Felszentelték a Dunántúli Református Egyházkerület új püspökét, Steinbach Józsefet. A balatonalmádi-balatonfűzfői lelkipásztort a pápai református templomban iktatták be tisztségébe. A leköszönő püspök Márkus Mihály 18 évig szolgált az egyházkerület élén.

Steinbach József székfoglaló beszédében azt mondta, az övéi közé jött. Az új püspök Kálvin Jánost idézve úgy fogalmazott: „a Szentlélek elsődleges hatótere az egyház. Az egyház nem elsősorban intézmény, nem az számít benne ami leltározható” – tette hozzá.

A következő hat évre tekintve Steinbach József azt hangsúlyozta, hogy elengedhetetlennek tartja a pásztori munkát. Azt ígérte, hogy egyházvezetőként törekedni fog a személyes kapcsolattartásra, túl az ünnepi alkalmakon is.

Székfoglaló beszédében kiemelte a csapatmunka és az együttgondolkodás jelentőségét. A református lelkiség erősítése mindenkori kötelességünk – fűzte hozzá Steinbach József.

Az ünnepi istentiszteleten esküt tett Huszár Pál főgondnok és Köntös László lelkészi főjegyző is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!