Forrás: hirado.hu
Új magyar hajótípusok gyártását és egy fővárosi nemzetközi kikötő kialakítását is javasolja a Nemzeti Hajózási Stratégia. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a vízi személy- és áruszállítás meg a hajógyártás lehet Magyarország egyik kitörési pontja. 14 hajógyártással foglalkozó cég már stratégiai szövetséget kötött egymással, hogy feltámasszák a korábban világhírű magyarországi hajógyártást. Bár a magyarországi hajógyártás a rendszerváltás után sem állt le teljesen, de a korábban gyártott 20-25 helyett évente már csak 1-2 kisebb darab készült.
Fél éve 14 cég összefogott, hogy újraindítsa és hazai, valamint nemzetközi megrendelésekhez juttassa a magyarországi hajógyárakat. Két éven belül saját fejlesztésű, különleges hajókkal gyorsítanák, a közúti dugókat kikerülve, a főváros és a környező települések tömegközlekedését. Visegrádtól egészen Szigetújfaluig összesen 28 kikötési pontot terveznek.
A busznál is gyorsabb lehet
Götz Sándor, a Magyar Hajótervező, -építő, -javító és Innovációs Klaszter elnöke elmondta: a hajó a csúcssebessége 60 km/óra körüli, ez azt jelenti, hogy a busznál is gyorsabb utazási sebességet biztosít; 32 km/h-val is közlekedhet Vácról vagy Visegrádról Budapestre – közölte az elnök.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly ősszel készítette el a Magyar hjajózási stratégiát. Ebben többek között új magyar áruszállító és hűtőhajótípus kifejlesztését javasolja a tárca, a magyar zöldég-gyümölcs távolabbi piacokra juttatásához. Tervezik egy nagy nemzetközi kikötő kialakítását is, hogy az évente mintegy 200 ezer turistát Budapestre szállító szállodahajók ott köthessenek ki. |