A fertőzések elkerüléséért be kell tartani a korlátozásokat

A koronavírus okozta fertőzések elkerüléséért be kell tartani a kijárási korlátozást és az egyéb távolságtartási ajánlásokat - közölte Galgóczi Ágnes epidemiológus kedden az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus cseppfertőzéssel, direkt úton terjed, a tapasztalati tények szerint pedig a kórokozó maximum kétméteres távolságból képes fertőzni, ezért fontos, hogy az emberek távolságot tartsanak egymástól.

A betegek 80 százalékánál enyhe tünetek jelentkeznek, 15 százalékánál előfordulnak súlyos szövődmények, és csak 5 százalékuk szorul intenzív ellátásra. A tapasztalatok szerint a vírus az idősebb korosztályra és a krónikus betegségekkel élőkre a legveszélyesebb, de ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok nem fertőződhetnek meg - mondta az epidemiológus.

Galgóczi Ágnes beszélt arról is, hogy a koronavírust folyamatosan vizsgálják a kutatók. A vírus ellen ellenanyagokkal is lehet védekezni, ezért ha a koronavírus felszínén lévő speciális antigénekre ellenanyagot találnak, akkor segíteni lehet a betegség gyorsabb lefolyását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!