A fiatal gazdák kiemelt figyelmet kapnak a Földet a gazdáknak programban

kdnp.hu

Belső lapos

 A fiatal gazdák a kormány stratégiai partnerei, kiemelt figyelmet kapnak a Földet a gazdáknak programban és a földbérleti pályázatoknál – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára konferencián pénteken Budapesten.

Csepreghy Nándor a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által szervezett Fiatal Gazda Konferencia 2016 megnyitó beszédében kiemelte: a 2015-ben indult Földet a gazdáknak programban meghirdetett 3 hektár alatti állami földek, összesen mintegy 120 ezer hektár 38 százalékára 46 ezer hektárra fiatal gazdával kötöttek szerződést. Az idén a programban további 140 ezer hektár állami földre lehet licitálni.

Az államtitkár kijelentette: a kormány egyebek között a birtokpolitikai intézkedésekkel, és a fejlesztéspolitikai források új típusú felhasználásával olyan új rendszert tud felépíteni, amelyben a mezőgazdaság valóban perspektíva lehet a fiatalok számára.

Elmondta: a magyar kormány az uniós támogatások 60 százalékát közvetlenül a gazdasági szereplőknek juttatja. A 2007-2013 közötti vidékfejlesztési programok legfőbb problémájának az egyenlőtlen viszonyrendszert nevezte, amelyben a jogosultak 5 százalékához jutott a kiosztható források 75 százaléka. Az új birtokpolitikai rendszer ezt az arányt szeretné megfordítani, a 2014-2020 közötti források 80 százalékát szánják a kis-, és középbirtokosoknak, a nagybirtokosok a fennmaradó 20 százalékra pályázhatnak.
 


A kormány a gazdák tőkeproblémáinak megoldására több intézkedést hozott – mondta az államtitkár, aki ezek közül a fejlesztési bank kedvezményes eszközhiteleit emelte ki.

Kitért arra, hogy a világ legnagyobb kihívása a túlnépesedés, 7,4 milliárd ember él a földön, számuk naponta 400 ezerrel emelkedik. Fontos kérdés, hogyan lehet ennyi embert élelmiszerrel ellátni – mondta Csepreghy Nándor, aki szerint Magyarország föld- és vízkészletei miatt jó kilátásokkal néz szembe e problémával, ez az adottság kitörési pontja lehet a magyar növekedésnek.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról (TTIP) elmondta: olyan kérdésekre kell pontot tenni, mint a génmódosított élelmiszerek engedélyezése, vagy a mezőgazdasági innováció térnyerése.

Kitért arra, hogy a magyar energiafüggőség diverzifikálása érdekében szükség van a zöldenergia támogatására, amelynek aránya a jelenlegi 7 százalékról 2020-ig 14,8 százalékra emelkedhet. Ugyanakkor a megújuló energia nem helyettesítheti a paksi kapacitásbővítő beruházást, hiszen a zöld energia csak jelentős állami támogatás mellett versenyképes az atomenergiával – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!