Fidesz: össze kell tartani, mert most jönnek a nagy ütközetek!

kdnp.hu – MTI

Össze kell tartani, mert most jönnek a nagy ütközetek – mondta az alaptörvény-módosítás parlamenti vitája és az Európai Tanács (ET) soron következő ülése kapcsán Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton.

Az alaptörvény-módosítás nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. Célja, hogy az emberek túlnyomó többségének akaratával egyezően megtiltsa a kényszerbetelepítést – szögezte le a fideszes országgyűlési képviselő.

Az alaptörvény-módosítás hétfőn kezdődő parlamenti vitájához hasonlóan szintén jövő héten lesz Brüsszelben az unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ülése. Ezzel kapcsolatban Halász János azt emelte ki: a magyar miniszterelnök az egyetlen, aki a népszavazás, a magyar emberek támogatásával mehet az ET ülésére, miközben Brüsszel továbbra is a kényszerbetelepítést erőlteti.

Liberális és szocialista képviselők lobbiznak a kvótaarányokért, migránsok elosztását akarják kierőszakolni, a magyar emberek azonban egyértelművé tették, hogy nem akarnak kényszerbetelepítést – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva, azzal összefüggésben, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció közölte: a népszavazás 98 százalékos eredményéről szóló kormányzati plakátokat „érvénytelen" felirattal fogják leragasztani Halász János azt mondta, hogy a plakátrongálás bűncselekmény és nem tanácsolja senkinek. Hozzátette: a népszavazás egyértelmű eredménye, hogy a magyar emberek nem kérnek a kényszerbetelepítésből.

Ez nemzeti ügy, melyben új egység jött létre. Gyurcsány Ferenc azonban most sem akarja meghallani az emberek véleményét – vélekedett a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!