Fidesz: „Orbán vagy a kerítés lebontása” a választás tétje

„Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi parlamenti választás igazi, és nem kis tétje – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, immár harmadik éve tart az a „tömeges migrációs invázió”, amely alapjaiban fenyegeti Európát, egyes előrejelzések szerint pedig a következő években további 60 millió migráns indulhat el a kontinens felé Afrika felől.

„Választhatunk, hogy vagy megvédjük az országunkat, vagy engedjük, hogy mindörökre megváltozzon” – fogalmazott Hidvéghi Balázs, aláhúzva, a polgári nemzeti oldal egyértelműen azon dolgozik, hogy megerőzzék Magyarország biztonságát, és a magyar emberek nyugodtan tudják felnevelni gyerekeiket.

„Szeretnénk megőrizni Magyarországot a magyarok országának”- tette hozzá Hidvéghi Balázs.

A „másik oldalon azonban már felsorakozott a Soros-társulat, és mindannyian egyértelművé tették, hogy ők készek elfogadni a tömeges migrációt” – figyelmeztetett a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs szerint az ellenzéki oldal még belső erőfitogtatással van elfoglalva, de ebben a kulcskérdésben világos az álláspontjuk: készek elfogadni a Soros-tervet, a kvótát, a tömeges betelepülést.

Hangsúlyozta, a „Soros-társulat” tagja Botka László, akinek első útja szocialista miniszterelnök-jelöltté választása után Brüsszelbe vezetett, ahol világossá tette, lebontaná a magyar határt védő kerítést.

„Ugyanide tartozik Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció” – mondta a kormánypárti politikus, aki szerint a volt kormányfő szintén a brüsszeli bevándorlás-politika lelkes támogatója.

Hidvéghi Balázs a „Soros-társulathoz”tartózóként említette az Együttet is, amelyről elmondta, vezetői a déli határnál „Soros-szervezetek vezetőivel” tüntettek a magyar határvédelmi intézkedések ellen.

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Jobbik elnökéről szólva kifejtette, „mára már megszokhattuk, hogy Vona Gábor, amit az egyik nap mond, azt a pénzért és a hatalomért másnap simán letagadja”. A Jobbik ezért teljesen megbízhatatlan szereplővé vált – mondta, megjegyezve, hogy a Jobbik a baloldalhoz hasonlóan nem szavazta meg azt az alaptörvény-módosítást, amely alkotmányos szinten tiltotta volna meg a kötelező betelepítést.

Hidvéghi Balázs kérdésekre válaszolva közölte, a Fidesz számít arra, hogy utcai zavargások lehetnek az őszi választási kampányban. A környező országokban és a Balkánon számos példa található arra, hogy „magukat civil szervezetnek mondó, valójában Soros szolgálatában álló szervezkedések próbálkoznak utcai zavargásokkal” – mondta. Közlése szerint hasonlóra lehet számítani, „amikor Magyarországon polgári engedetlenséget hirdetnek, vagy erről beszélnek és belengetnek erőszakot”.

„Mindenre fel kell készülni, de mindenkit felszólítunk arra, hogy tartsa be a demokratikus szabályokat” – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs vezetője kérdésre válaszolva megismételte, a Jobbik „teljes mértékben megbízhatatlan, össze-vissza beszél”, ezért opportunistának tartják Vona Gábornak a határkerítés költségeinek uniós térítését támogató nyilatkozatát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!