Fidesz: 2010 óta a felére csökkent a munkanélküliség

Jónak nevezte a foglalkoztatáspolitika irányát Czomba Sándor, a Fidesz szakpolitikusa, jelezve, hogy ma már inkább a munkaerőhiány kezelése az egyik fő feladat.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján hivatkozott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előző napi jelentésére, amely szerint a múlt év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az összevetésben a munkanélküliek száma 76 ezerrel 205 ezerre csökkent.

Míg a szocialisták 2002 és 2010 megduplázták a munkanélküliséget, addig a Fidesz 2010 óta felére csökkentette – kommentálta a számokat Czomba Sándor, aki hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta nem voltak ilyen jók az adatok. Ráadásul – folytatta – a foglalkoztatás bővülésének dinamizmusát nem a közfoglalkoztatás, nem is a külföldi munkavállalás, hanem elsődlegesen a versenyszféra adja.

Azt is mondta, hogy egyre inkább megéri dolgozni Magyarországon. A baloldal viszont nem támogatta az adócsökkentéseket sem – tette hozzá a politikus.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy regionális különbségek továbbra is vannak, mert míg egyes régiókban teljes a foglalkoztatottság, addig például Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Baranya megye egyes részein 10 százalék feletti a munkanélküliségi ráta. Ezeket a különbségeket csökkenteni kell egyrészt a munkaerő mobilitásának fokozásával, másrészt igyekezni kell „a munkahelyeket odavinni, ahol a munkáskéz rendelkezésre áll" – mondta.

Czomba Sándor arról is beszélt, hogy újfajta kihívások jelentkeznek, ugyanis ma már elsődlegesen nem a munkanélküliség további jelentős csökkentése, hanem a radikális munkaerőhiány kezelése okozza a legnagyobb problémát.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a közfoglalkoztatásra átmeneti eszközként kell tekinteni, és minél inkább az elsődleges munkaerőpiacra kell segíteni az érintetteket. Ám a közfoglalkoztatást nem szabad teljesen megszüntetni, a mértékén viszont ilyen munkaerőhiány esetén célszerű lehet érdemben változtatni – közölte a fideszes képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!