Fidesz: az MSZP-nek van elszámolnivalója

kdnp.hu – MTI

A Fidesz szerint elszámolnivalója az MSZP-nek van a közvélemény és saját párttagsága felé arról, hogyan élte fel és hogyan kótyavetyélte el azt a sok milliárdos vagyont, ami a rendelkezésére állt.

A nagyobbik kormánypárt ezt Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagjának szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva közölte. A Fidesz – mint írta – felelősen és transzparensen gazdálkodó pártként mindenben a jogszabályoknak megfelelően újítja fel székházát, és számol el az ezzel kapcsolatos költségekről.

Hozzátették: az MSZP-nek azzal is el kell számolnia, hogy mi Gyurcsány Ferenc és az MSZP vezetőinek felelőssége abban, hogy mára már saját székháza sincs a pártnak és azzal is, hogy hova lett az a pénz, amit a Köztársaság téri és a Jókai utcai székház előadásáért kaptak?
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!