Forrás: MTI
A Gyurcsány-kormány minden erkölcsi, jogállami és demokratikus határt átlépett hatalma megtartása érdekében, képes volt az alvilággal is lepaktálni – ez áll a Fidesz szombat délután kiadott közleményében. Mint írják, a Gyurcsány-kormányok idején a titkosszolgálatokat – akár az alvilággal karöltve is – politikai célokra használták. Gyurcsány titokminisztere, Szilvásy György maga volt az, aki megbízta Portik Tamást, hogy járasson le vezető fideszes politikusokat – köztük Rogán Antalt is. A közlemény szerint Szilvásy György tökéletesen tisztában volt azzal, ki Portik Tamás, hiszen titokminiszterként pontosan ez volt a dolga.
„Ma ugyanazok és ugyanazokkal a módszerekkel próbálkoznak, de a magyar emberek idén háromszor is világosan kinyilvánították, hogy nem kérnek a hiteltelen, bukott maffiabaloldalból” – teszik hozzá. Kiemelték: Portik Tamás mint az alvilág feje a Gyurcsány-kormány idején büntetlenséget élvezett, a polgári kabinet volt az, amely büntetőeljárást indított ellene.