Fidesz-KDNP: A baloldal felelőtlen követelései gyengítik a forintot

A Fidesz-KDNP szerint „felelőtlen követelései” gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot.

kdnp.hu - MTI

Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában rámutatott: Magyarországra a kőolaj és a földgáz nagyrészt Oroszországból érkezik, ráadásul a magyar családok 90 százaléka földgázzal fűt. Ezért - folytatta - aki a szankciókat ki akarja terjeszteni az energiaszektorra és a gáz elzárásával fenyegetőzik, kárt okoz a magyar gazdaságnak és gyengíti a forintot.     

Ennek ellenére a baloldal többször is követelte a gázcsapok elzárását, illetve a szankciók energiaszektorra való kiterjesztését - rótta fel Hollik István.

„Ez azt jelenti, hogy a baloldal felelőtlen javaslatai, követelései napok óta gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot és a magyar vállalkozásokat” - jelentette ki.

Azt mondta, a baloldal tehát azzal tud a legtöbbet segíteni a forintnak és a magyar gazdaságnak, ha „végre abbahagyja az összevissza, felelőtlen beszédet”.

Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar gazdasággal és a magyar családokkal fizettessék meg – tette hozzá Hollik István.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!