Fidesz–KDNP: Elfogadhatatlanok a fővárosi adóemelések

A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja elutasítja, hogy a Karácsony Gergely által irányított budapesti városvezetés a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság idején növeli a családok és vállalkozások terheit.

MTI

A kormánypártok erről az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben írnak, arra reagálva, hogy a Fővárosi Kormányhivatal kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt.

A Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportja úgy fogalmazott,

Karácsony Gergely és baloldali polgármestertársai bort isznak és vizet prédikálnak”.

„Miközben folyamatosan az önkormányzatok nehéz helyzetéről panaszkodnak, ők a családokat és a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat sújtják az adó és a közterhek emelésével” – fejtették ki.

Kiemelték, „az elmúlt másfél évben nem láttunk tőlük mást, mint azt, hogy többszörösére emelték a parkolási díjakat, az önkormányzati lakbéreket, a kommunális adót, az anyakönyvi, a gyermekétkeztetési és a vendéglátósok közterület-használati díját”.

A kormánypártok aláhúzták, szerintük a jelenlegi helyzetben éppen „csökkenteni kell az adóterheket”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!