A Fidesz-KDNP ombudsmani vizsgálatot kér a váci polgármester véleménykorlátozó utasítása miatt

Az alapvető jogok biztosától kér vizsgálatot Manninger Péter, a Fidesz-KDNP váci önkormányzati képviselője, aki szerint a helyi ellenzéki polgármester a sajtó-, a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát sértő utasítást hozott, amit vissza kell vonni.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti politikus keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, a tavalyi önkormányzati választáson a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP által is támogatott Matkovich Ilona december 12-én, első polgármesteri utasításában előírta, hogy az önkormányzati cégek, illetve az azzal kapcsolatban álló vállalkozások dolgozói csak az ő előzetes írásbeli engedélyével nyilatkozhatnak és jelenthetnek meg az önkormányzatot és társaságait érintő bírálatokat.

Manninger Jenő szerint ez a rendelkezés rendkívül aggályos a sajtó- a vélemény- és szólásszabadság szempontjából, mivel összemossa az önkormányzat gazdasági szerepvállalását és közjogi szerepét. Az önkormányzat egyik legfontosabb küldetése ugyanis, hogy biztosítsa a szabad véleménynyilvánítást, függetlenül annak valóságtartalmától, pozitív, vagy negatív hangvételétől, illetve a megfogalmazók személyétől - mondta.

A Fidesz-KDNP váci képviselője szimbolikusnak nevezte, hogy Matkovich Ilonának ez volt az első számú utasítása, holott korábban maga is 16 évig újságíróként dolgozott. Ezen tevékenysége alatt pedig szerinte biztosan nem cenzúrázta őt senki tette hozzá. Manninger Jenő elmondta, nem gondolják, hogy egy polgármesternek feladata lenne a Facebook-posztok írásbeli engedélyezése, reményeik szerint pedig ezt az ombudsman is a szabadságjogokat korlátozó lépésnek ítéli majd, így korrigálhatják az erről szóló döntést.

A politikus kérdésekre válaszolva elmondta, a polgármester utasítása részleteiben is aggályos, mivel sem határidőket, sem konkrét szankciókat nem tartalmaz. Újabb kérdésre úgy fogalmazott, nagyon reméli, hogy Matkovich Ilonának nem a politikai megfélemlítés volt a célja, hanem egy „rossz gondolat" lett "rosszul megfogalmazva".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!