Fidesz: Martin Schulz hazudik

kdnp.hu

A Fidesz szerint Martin Schulz be akarja csapni a magyar embereket és rájuk akarja erőltetni Brüsszel bevándorláspárti politikáját.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) elnöke a Népszabadság pénteki lapszámában úgy nyilatkozott, az Európai Unió áthelyezésekről szóló döntése szerint Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene letelepítenie. Kijelentette, népszavazást tartani arról, hogy befogadjanak-e 1294 embert, önmagáért beszél, és bizonyítja, hogy ennek a döntésnek ideológiai okai vannak, és nem a források vagy a kapacitás hiánya indokolja.

„Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke hazudik. A Magyarországot fenyegető uniós kötelező betelepítési kvóta ugyanis nem 1294 bevándorló, hanem egy szegednyi bevándorló betelepítését jelentené és egy automatikus, állandó mechanizmussá tenné a bevándorlók betelepítését, amelynek soha nem lenne vége" – olvasható a Fidesz-frakció közleményében.

Hozzátették: az Európai Unió vezetőinek nincs joguk eldönteni a magyar emberek helyett, hogy milyen országban akarnak élni, kikkel akarnak együtt élni és akarják-e, hogy „Budapestből is Kölnt csináljanak". 

A magyar kormány a legerősebb demokratikus eszközzel, az országos népszavazással szeretné kikérni a magyarok véleményét arról, hogy akarják vagy nem akarják a bevándorlók kötelező betelepítését. A Fidesz arra kéri a magyar embereket, hogy szavazzanak majd nemmel a bevándorlók betelepítésére és védjék meg az ország függetlenségét – áll a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!