Fidesz: meg kell védeni a magyar emberek közös eredményeit

Szükség van új nemzeti politikára, meg kell védeni a magyar emberek közös eredményeit – reagált Halász János, a Fidesz frakció szóvivője a kormányfő évértékelőjére pénteken Budapesten.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti politikus a Várkert Bazárban újságírók előtt kifejtette: az új nemzeti politika, amit Orbán Viktor meghirdetett, jelzi, milyen fontos kérdésekről van szó.

Kiemelte, hogy a kormányfő beszélt azokról a támadásokról is, amelyeket ki kell védeni, s amelyben nem lehet az ellenzékre számítani.

Így nem lehet rájuk számítani a migránsok mozgásának korlátozásában, hiszen a kötelező betelepítési kvótáról szóló alaptörvény módosítását sem támogatták. Nem lehet számítani az ellenzékre a rezsicsökkentés megvédése során sem, hiszen azt kezdetektől támadták – sorolta.

Brüsszel támadja az önálló adópolitikát is, s e téren sem lehet rájuk számítani, hiszen az adócsökkentést mindig is elvetették – sorolta.

Brüsszel támadja továbbá a munkahelyteremtő politikát is, ezt is meg kell védeni – rögzítette a fideszes politikus, hozzátéve: a baloldali ellenzék kormányzása idején a munkanélküliség nőtt, most viszont a munkahelyek száma bővül.

Halász János értékelése szerint az ellenzék fütyült, hangoskodott az utcán, míg a Fidesz, a KDNP, és ez a közösség az ország előtt álló feladatokról beszélt pénteken délután.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!