Fidesz: A szocialisták 600 milliárdot vontak ki az egészségügyből

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, 600 milliárd forintot vontak el az ágazattól.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Korózs Lajos, MSZP-s országgyűlési képviselő alulfinanszírozottnak nevezte a magyar egészségügyet, mivel Magyarország a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát fordítja egészségügyre, ami fele az OECD-átlagának.

A Fidesz reagálásában azt írta, a 600 milliárdos forráskivonással az MSZP az összeomlás szélére sodorta a betegellátást. A Fidesz azonban - mint írták - 2010 óta folyamatosan pótolja a korábban kivont pénteket, ma 600 milliárd forinttal több van egészségügyre, mint 2010 előtt, emellett országszerte zajlanak a kórház- és rendelőfejlesztések, 2016 óta minden évben nő az egészségügyi szakdolgozók bére, 2022-re átlagosan több mint a két és félszeresét fogják keresni, mint a béremelés előtt - olvasható a Fidesz közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!