Fidesz: a szocialisták a külföldi spekulánsok érdekeit szolgálják

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a szocialisták meg akarják akadályozni a magyar földművesek földvásárlását és foggal-körömmel védik azoknak a külföldi spekulánsoknak érdekeit, akik fel akarják vásárolni a magyar földeket, ahogy azt már Romániában is megtették.

A Fidesz-frakció ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő és Beke Károly, a párt elnökségi tagja bejelentették: az MSZP nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz, valamint Szabó Marcelhez, a jövő nemzedékek védelmét ellátó biztoshelyetteshez, hogy lépjenek fel az állami földek értékesítése ellen.

A Fidesz közölte: a polgári kormány meg fogja védeni a magyar földet a spekulánsoktól éppúgy, ahogy a bevándorlóktól. „A magyar föld veszélyben van, mert ugyanazok, akik a bevándorlókat ránk akarják erőltetni, most még a termőföldet is átjátszanák a külföldi spekulánsok kezére".

Így volt ez a szocialista kormányzás idején, amikor törvénytelen zsebszerződésekkel több ezer hektár földet játszottak át külföldiek kezére. Vagy amikor azon társas vállalkozásokat is termőföldhöz akarták juttatni, amelyek külföldi kézben voltak – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!