Fideszes javaslat az olcsóbb EP-kampány érdekében

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI</p>

A Fidesz négypontos megállapodási javaslatot dolgoz ki a pártok számára annak érdekében, hogy csökkentse az idei európai parlamenti választási kampány költségeit – mondta a párt frakcióigazgatója mai sajtótájékoztatóján. A Fidesz javaslatának indoklásaként Répássy Róbert azt hangsúlyozta, hogy a válság idején ízléstelen dolog lenne túlzott összegeket költeni a választási kampányban.

A Fidesz álláspontja szerint a pártoknak csak a közszolgálati médiában kellene hirdetéseikkel megjelenni, a kereskedelmi csatornákon pedig csak akkor, ha van mód közszolgálati hirdetéseket közzétenni. Mint a politikus mondta, azt is várják, a kormány vállaljon kötelezettséget arra, hogy nem folytat kommunikációs trükközést, nem folytat közpénzből finanszírozott kormánypropagandát, amellyel segíti a kormánypárt kampányát.

A Fidesz javaslatának része lesz még, hogy a megállapodást aláírók vállalják egy saját maguk által meghatározott kiadási plafon betartását, illetve azt, hogy kampánykiadásaikat egy átlátható, úgynevezett kampányszámlán vezetik.

Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már nyújtott be törvényjavaslatot a kampányköltségek csökkentésére, ám ezt – mint mondta – az MSZP és az SZDSZ az Országgyűlésben még csak napirendre sem vette. Ez a javaslat mind a mai napig a Ház előtt van – emlékeztetett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!