Földbérlőket keres az állam

Forrás: napi.hu

Új, húsz évre szóló bérleti szerződések megkötését teszi lehetővé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azon mezőgazdasági társaságok számára, amelyek jelenleg is állami földterületet használnak – írja a Népszabadság.

Ha a bérlő az erre vonatkozó igényét jelzi, akkor a bérelt területre új pályázatot írnak ki, és ennek feltételeként egyszeri, a haszonbérleti jog megszerzéséért fizetendő, a későbbi éves bérlet két-háromszorosának megfelelő külön díjat is kér a vagyonkezelő – ismerteti a napilap.

A lehetőség elsősorban azoknak a gazdasági társaságoknak jön jól, amelyek a rendszerváltozás után privatizált mintegy száz volt állami gazdaság területén működnek, az államtól hosszabb-rövidebb időre bérelt földeken.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója kijelentette: „a haszonbérleti pályázatok célja az, hogy az állami termőföldeket az új választások előtt átjátsszák bizonyos kormányközeli körök kezébe”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!