A föld csak azé lesz, aki megműveli

Forrás: MTI

A magyar föld sem spekulánsoknak, sem nagybirtokosoknak nem eladó, föld csak azé lesz, aki megműveli – reagált a Fidesz-frakció az állami földek eladását bíráló LMP-s Sallai R. Benedek szavaira.

A politikus kedden arról beszélt, hogy az LMP szerint nem csak azoké lesz az állam által árverésre kínált termőföld, aki megműveli, és nem is a kisgazdálkodók lesznek a privatizáció nyertesei.

„Ha az övé már nem lehet, akkor a magyar földműveseké se legyen" – a Fidesz-frakció szerint "erről a sértettségről szól a korábban még közel háromezer hektáros nagybirtokot szerezni akaró" Sallai R. Benedek politikája.

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-nek küldött közleményében azt írta: a magyar földet a külföldi spekulánsok veszélyeztetik, akik Romániához hasonlóan itt is fel akarják vásárolni a termőföldeket, az ellenzék pedig ezeknek a külföldi spekulánsoknak az érdekeit védi, a kormány azonban meg fogja védeni a magyar földet.

A most értékesítésre kijelölt, zömében 10 hektár alatti állami termőföldeket is csak helyben lakó – legfeljebb 300 hektárral rendelkező – földművesek vehetik meg nyílt árveréseken, kizárólag piaci áron – sorolták a feltételeket, hozzátéve azt is, hogy az értékesített földekre húszéves eladási tilalom és állami elővásárlási jog lesz kikötve.

Az érvényben lévő földbérleti szerződéseket az eladás nem befolyásolja, ameddig a gazdák bérleti szerződése tart, addig művelhetik a földet, függetlenül az eladás tényétől – közölték.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!