Folyamatos demonstráció lesz a Bajnai-kormány ellen

Forrás: mno.hu

Megszerveződött a civil társadalom, amely úgy szeretné kinyilvánítani véleményét, hogy azzal hatással legyen a folyamatokra, a döntésekre – mondta a Magyar Nemzet Online-nak (MNO) Fricz Tamás. A politológus szerint nehéz paradigmaváltás előtt állunk, a demokráciát meg kell tölteni tartalommal. A következő demonstráció 14-én lesz a Kossuth téren, s nem biztos, hogy az utolsó.

Április 5-én nem kisebb dolog történt, minthogy a magyar civil társadalom született újjá – jelentette ki az MNO-nak Fricz Tamás. A vasárnapi, Hősök terei demonstráción a politológus szerint mintegy 200-250 ezer ember gyűlt össze, ami egyértelműen jelzi az elmúlt 20 évben magára hagyott, ám most megszerveződő civil társadalom létét. A rendezvény egyik fő szervezője hozzátette: a vélemény kinyilvánítása „nem egy napra szól”. Fricz lTamás azt mondta: nem egyszeri alkalomról van szó, vasárnap „egy folyamat indult el”. Szavai szerint a Civil Összefogás Fórum szerepe az, hogy összefogja, koordinálja a sok civil szervezet véleményét, s ez a közös vélemény „bejusson a közvéleménybe, arra pedig a döntések mellett folyamatosan hatással legyen”.

Nem történt volna ilyen tömegdemonstráció, ha egy jól működő kormánnyal és megfelelő gazdaságpolitikával állunk szemben – teszi hozzá Fricz Tamás. „Találkozott a szánalmas kormányzati teljesítmény, és a társadalmi elégedetlenség”.

Friczék nem lepődtek meg azon, a hatalom érdemileg nem reagált a hatalmas tömegdemonstrációra. Az elmúlt években már bebizonyították, hogy nem hallják meg a társadalom hangját és véleményét, hívta fel a figyelmet a szervező.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!