Folytatódik a kormány bosszúhadjárata

Forrás: fidesz.hu, mno.hu

A Fidesz szerint a közösségi közlekedés jegyárainak emelésével és vasútvonalak bezárásával folytatódik a kormány bosszúhadjárata az emberek, jelen esetben a vidékiek ellen – mondta Cser-Palkovics András arra a sajtóhírre reagálva, hogy a MÁV-Start és a Volán-társaságok bérletei átlagosan 10, a jegyárak pedig átlagosan 15 százalékkal emelkedhetnek 2010. február elsejétől.

A kormány és az MSZP a lakosság, a civil és a szakmai szervezetek pártállástól független tiltakozása ellenére zárta be korábban a vidéki vasútvonalak egy jelentős részét. Akkor 40 milliárdot vontak el azoktól az emberektől, akik a közösségi közlekedést használták, most pedig újabb 10 milliárd forintot vesznek tarifaemelés címén – hangsúlyozta a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatóján.

Cser-Palkovics szerint ma már látszik, hogy az eddigi elvonások sem a MÁV-nak, sem a költségvetésnek nem jelentettek igazi megtakarítást. Az újabb áremelés sem jelent költségvetési többletbevételt, csak újabb megszorítást – jegyezte meg.

Az is látszik –  tette hozzá –, hogy amennyiben arra az MSZP-nek lehetősége lenne, akkor a következő esztendőben megszüntetné vagy csökkentené a rendelkezésre álló kedvezmények rendszerét. Erre utal a regisztrációs jegy januári bevezetésének a kérdése is, ami „a kedvezmények részbeni vagy teljes megszüntetésének az egyik előfeltétele” – fűzte hozzá.

A Fidesz szerint a szolgáltatás színvonalának emelésével és a kínálat bővítésével növelhető az utasszám, így érhető el, hogy a bevétel bázisalapon is növekedjen – mondta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!