Forrás: MTI
A közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá - kommentálta a Fidesz az MSZP alelnökének szavait. Gúr Nándor sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak csak addig fontos a közfoglalkoztatottak magas számának fenntartása, amíg az politikai érdekeit szolgálja. A szocialista politikus ezért választási közfoglalkoztatásnak nevezte a téli közfoglalkoztatást.
A Fidesz sajtóirodája közleményében úgy reagált: a szezonális téli közfoglalkoztatás értelemszerűen véget ér, ahogyan azt eredetileg is tervezték.
Májustól, a tavalyival megegyezően, több mint 140 ezer embernek ad munkát a közfoglalkoztatás, a létszám pedig nyáron tovább fog emelkedni – írták.
Hangsúlyozták egyúttal, hogy a Fidesz kitart a közfoglalkoztatás és annak alapelvei mellett: a közfoglalkoztatásra szükség van, mert enélkül egész térségek és települések lennének segélyre ítélve.
Ugyanakkor a közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldás lehet – folytatták –, ezért is kötötte össze a kormány a programot szakmai képzésekkel és iskoláztatással, a munkanélküliek felének ugyanis legfeljebb általános iskolai végzettsége van.
A májusban megalakuló új Országgyűlés és új kabinet folytatja és továbbfejleszti a közfoglalkoztatást, hogy még több ember találja meg a helyét a munkaerőpiacon – közölte a Fidesz sajtóirodája, hozzátéve: céljuk, hogy Magyarország még jobban teljesítsen a foglalkoztatásban, a foglalkoztatottak száma tartósan négymillió fölött legyen, a munkanélküliség pedig tovább süllyedjen.