Forrás: MTI
Formálódik a Fidesz kampánycsapata, a Magyar Csapat: eddig 47 ezren jelentkeztek önkéntesnek, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási felkészülésében – mondta Hoppál Péter, a párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz eddigi 27 teltházas rezsifórumán ötödik sebességbe kapcsolt az önkéntesek jelentkezése, a Gyurcsány-koalíció összeállása óta pedig egyre többen akarják segíteni a kormánypárt kampányát – hangsúlyozta a Fidesz szóvivője, aki úgy fogalmazott: a közelgő parlamenti választás tétje az, hogy visszatér-e Magyarországra a Gyurcsány-korszak, vagy ehelyett megvédik a rezsicsökkentés politikáját.
Szakértők számításaira hivatkozva Hoppál Péter hangsúlyozta: az eddigi rezsicsökkentések az ideivel együtt visszaadják az embereknek azt az egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-korszakban elvettek tőlük.