Francia felmérés: jobbra tolódnak a nyugat-európai társadalmak

Egy francia felmérés szerint a közvélemény Franciaországban és a nagyobb nyugat-európai országokban is egyre inkább jobbra tolódik.

MTI

„A bal-jobb tengelyen a politikai önpozicionálás az európai választók jobbratolódására világít rá” – állapította meg kedden közzétett tanulmányában az Alapítvány a Politikai Innovációért (Fondapol) elnevezésű francia kutatócsoport. Egy évvel a francia elnökválasztás előtt „az a kérdés, hogy ezt a jobbratolódást a kormányzati jobboldal vagy pedig a szélsőjobboldal tudja kihasználni” – fogalmazta meg következtetését a Fondapol.

A tanulmány szerint

az elmúlt öt évben azon franciák aránya, akik a politikai színtéren magukat jobbra helyezik, folyamatosan növekedett, a 2017-es 33 százalékról a jelenlegi 38 százalékra.

Ugyanezen időszakban a magukat baloldalinak vallók aránya stabil maradt, öt évvel ezelőtt 25 százalék volt, jelenleg 24 százalék.

A migrációt illetően a franciák 63 százaléka ellenez minden nyitottabb politikát, 62 százalékuk pedig egyetért azzal az állítással, hogy „az iszlám fenyegetést jelent a köztársaságra”. Ezt a félelmet a jobboldali szavazóknak 81, a baloldaliaknak 45 százaléka osztja.

A társadalom jobbratolódásának megállapítása ez esetben azt jelenti, hogy a választók olyan jobboldali kulturális értékeket vallanak, mint például – a kutatócsoport megfogalmazásában – „az identitási kérdésben és a gazdasági liberalizmusban megnyilvánuló nacionalizmus, és az indvidualizmusra épülő politikai liberalizmus”.

A tanulmány szerint

a jobbratolódás minden vizsgált nagyobb európai társadalomban megfigyelhető: az olaszok 44 százaléka helyezi magát jobbra és 31 százalékuk balra, a britek 40 százaléka vallja magát jobboldalinak és 25 százalékuk baloldalinak, míg a németek 36 százaléka jobboldali és 26 százaléka baloldali

– világít rá a kutatás.

A Fondapol megbízásából a felméréseket az Opinion Way francia közvélemény-kutatóintézet január 20. és február 10. között 7603 nagykorú megkérdezésével készítette Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában.

Franciaországban egyébként a hétvégén született megállapodás arról, hogy a júniusi regionális választásokon a dél-francia Provence-Alpes-Cote d'Azur régióban közös listát indít a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak (LR) és a francia elnök, Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben (LREM). A jelenlegi kormányfő, Jean Castex, szintén az LR politikusa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!