A görögök szolidaritásból, szabályok betartásából minket ne oktassanak!

Forrás: MTI

Visszautasította a külgazdasági és külügyminiszter a görög külügyminiszter-helyettes Magyarországot bíráló szavait csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva elmondta: furcsa szituáció, hogy a görög külügyminiszter-helyettes próbál oktatni szolidaritásból, szabályokból.

Nikosz Kszidakisz külügyminiszter-helyettes a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban egyebek mellett azt mondta: a magyar kormány vádaskodik, ám nem segít a menekültválság kezelésében, még egy sátrat sem kaptak a magyaroktól.

A külgazdasági és külügyminiszter erre reagálva kifejtette: Európa azért védtelen déli irányból, mert Görögország nem felel meg a schengeni előírásoknak.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország azt elfogadja, hogy több ezer kilométeres tengeri határ védelme egy ország erőforrásaiból valószínűleg nem oldható meg. Ugyanakkor Magyarország hónapokkal ezelőtt javasolta, hogy jöjjön létre egy közös európai erő, amely meg tudja védeni Görögország déli határát.

Nem bürokratákra, nem Frontex-hivatalnokokra van szükség, ők nem fogják megvédeni a határt, azt katonák, rendőrök, hajók, helikopterek, repülőgépek tudják védeni – mondta Szijjártó Péter. Magyarország a közös határvédelemhez személyi hozzájárulást is vállalna – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!