Forrás: MTI
A magyar gazdaság folyamatos fejlődésének egyik alapját jelenti a hazai tulajdonban lévő termelő tőke megerősödése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Jász-Plasztik Kft. jászberényi telephelyén, a cég új akkumulátorgyártó üzemének avatóján.
Különösen fontos, hogy a nemzetgazdaság „lelkét adó” kis- és közepes cégek szektorában egyre inkább lendületet kapjanak azok a 2-3 ezer embert foglalkoztató, tőkeerős vállalkozások, amelyek regionális szinten állják a versenyt, és az exportpiacokra a jó üzlet reményében tudnak kilépni – tette hozzá a politikus.