Grúzia sokat segítheti a magyar vállalatoknak

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A magyar-grúz gazdasági kapcsolatok erősítése Magyarország érdeke, ezt a célt szolgálja, hogy az Eximbank 68 millió dolláros hitelkeretet nyitott, amelyből a magyar és grúz vállalatok együttműködését lehet finanszírozni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a magyar-grúz üzleti fórumon.

Szijjártó Péter kiemelte: a kaukázusi országok komoly lehetőségeket tartogatnak a magyar vállalatok számára, az építőipar, a mezőgazdasági technológiák és a gyógyszeripar területén. Ezért követ el mindent Magyarország annak érdekében, hogy politikailag minden adott legyen ahhoz, hogy a magyar és grúz vállalatok egymással együttműködjenek, erősítsék gazdasági kapcsolataikat – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter rámutatott: a közvetlen légi összeköttetés, közlekedés már megoldottnak mondható, a két ország között már most is heti kétszer lehet repülni, a Wizz Air pedig egy új légi bázist hoz létre a közeljövőben Grúzia második legnagyobb repülőterén, és ez még könnyebbé teszi a kapcsolattartást a két ország között. Szijjártó Péter szólt arról, hogy a beruházásvédelmi megállapodást a két ország között még várhatóan az idén aláírják, ez az egyezmény megteremti majd a jogi és biztonsági hátteret a két állam közötti együttműködéshez.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország támogatja Grúziát abban, hogy a vízummentességet minél előbb megkapja az Európai Uniótól, ezáltal is könnyebb lesz a grúz üzletemberekkel a kapcsolattartás.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország támogatja Grúziát, hogy mind az EU-, mind pedig a NATO-integráció esetében megtegye a következő lépést, magasabb szintre lépjen.

Miheil Dzsanelidze grúz külügyminiszter az üzleti fórumon hangsúlyozta: Magyarország mindig megbízható partnere volt Grúziának, támogatja szuverenitását és területi integritását, továbbá mindig támogatta az ország EU- és NATO-integrációját.

A grúz külügyminiszter kiemelte: Grúzia – földrajzi fekvésénél fogva – segítheti a magyar vállalatokat abban, hogy üzleti kapcsolatokat építsenek ki Közép-Ázsia, a Kaukázus országai és Ázsia különböző részei felé.

Szijjártó Péter: most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre

Európa nagyon súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, és ilyenkor a bezárkózás rossz válasz, most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre, partnerségekre az Európai Unió és a NATO esetében is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután grúz kollégájával tárgyalt.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Grúzia felkészült arra, hogy mind az EU-, mind pedig a NATO-integráció esetében a következő lépcsőfokra lépjen, és Magyarország támogatja ebben.

Szijjártó Péter kifejtette: Európának a második világháború lezárása óta nem kellett szembesülnie olyan súlyos biztonsági kihívásokkal, mint most, ezért nem lehet kérdés, hogy az európai és a transzatlanti biztonsági struktúrát meg kell erősíteni. Ebben nagyon fontos elemnek kell lennie, hogy azok az országok, amelyek felkészültek, hogy tagjai legyenek e struktúráknak, csatlakozhassanak. Most rendkívül fontos felismerni, hogy „minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk", és a jelenlegi kihívások nem okozhatnak ellenérzéseket a bővítéssel szemben – jelentette ki.

Mint mondta, a biztonsági kihívások újabb érvet jelentenek az EU és a NATO bővítésére, a szövetségeket, barátságokat meg kell erősíteni, és „nem szabad a barátokat elbizonytalanítani". Magyarország eddig is elkötelezett támogatója volt Grúzia EU- és NATO-integrációjának, ez az EU és a transzatlanti közösség érdeke is – mutatott rá.

A külügyminiszter úgy vélte, az EU-integráció esetében Grúzia felkészült a vízummentességre, a vízumliberalizációs folyamatot sikerrel zárta, így akár már az év első felében megkaphatná a vízummentességet. Ez új lendületet adhat a keleti partnerség programnak és a kereskedelmi kapcsolatoknak, amelyek az elmúlt időben visszafogottan alakultak – közölte.

Úgy látja, a NATO varsói csúcstalálkozóján Grúziának meghívást kell kapnia a szövetség tagsági akcióprogramjába, amely a tagság előszobája.

A kétoldalú kapcsolatokat illetően Szijjártó Péter közölte: Grúzia jelentős tranzitország a Kaszpi-térségi gáz Európába eljuttatása és a közlekedés szempontjából. A Wizz Air légi bázist hoz létre az országban. Még az idén beruházásvédelmi megállapodást kötnek, az Eximbank pedig 68 millió dolláros hitelkeretet nyit a magyar-grúz vállalatközi kapcsolatok ösztönzésére, és több olyan projektről is tárgyalnak, amelyek keretében grúziai beruházásokban építőipari és mezőgazdasági technológiák területén magyar vállalatok vehetnek részt – mondta.

Miheil Dzsanelidze grúz külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország mindig közeli barátja, megbízható partnere volt Grúziának, támogatja szuverenitását és területi integritását, továbbá mindig hangot adott támogatásának az ország EU- és NATO-integrációja mellett. Üdvözölte, hogy az elmúlt időben sok magas szintű látogatásra került sor a két ország között, és mint mondta, idén az ország függetlensége visszaszerzésének 25. évfordulója alkalmából is várnak magas szintű magyar delegációt Grúziába.

Úgy vélte, a két ország együttműködése különösen sikeres az oktatásban, a szakképzésben, a gazdaságban és a kulturális kapcsolatok területén, továbbá üdvözölte, hogy Magyarország ösztöndíjakat biztosít grúz diákoknak. Emellett kiemelte Magyarország segítségét a szükséges reformok végrehajtásához.

Miheil Dzsanelidze ugyancsak hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének jelentőségét, a grúz delegációval érkező üzletemberek keresik az együttműködés lehetőségét a magyar partnerekkel.

A grúz diplomata hangoztatta: országa továbbra is megbízható partnere Európának az energiaellátásban, „Grúzia európai ország Európa keleti részén". Mint mondta, Európa valóban komoly kihívásokkal néz szembe, és a válasznak a nagyobb egységnek, a bővítésnek kell lennie. Grúzia Európa mellett áll, kész Európa biztonságához hozzájárulni – közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!