Gratulált az olimpiai ezüstérmes felvidéki kajakosoknak Orbán Viktor

kdnp.hu -  MTI

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a riói olimpián ezüstérmet szerzett szlovákiai férfi kajaknégyes magyar tagjainak és edzőjüknek – a gratuláló leveleket Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a felvidéki Somorján, csütörtökön.

A Vlcek Erik, Tarr György, Linka Tibor és Denis Mysák alkotta kajaknégyes Likér Péter edző vezetésével 1000 méteren szerzett ezüstérmet Rióban, megelőzve a cseh kvartettet és nem sokkal elmaradva az élen végzett német együttestől. A csapat, melynek három tagja és edzője is felvidéki magyar, 2015-ben állt össze, s már ugyanabban az évben, ugyancsak 1000 méteren aranyérmet szerzett a milánói világbajnokságon, emellett a mostani riói ezüst az egyik legjobb eddigi közös eredményük volt.

A miniszterelnöki gratulációt a kajaknégyes tagjai egyenként és az egész csapat nevében Likér Péter edző is megköszönte, megtisztelőnek és meghatónak nevezve a gesztust.

„Nagyon szeretném megköszönni a miniszterelnök úrnak, hogy így gondolt ránk, mert a szlovák köztársasági elnök a mai napig még csak sem fel sem hívta a fiúkat, amit szégyellek is bevallani" - mondta Likér Péter a gratuláló levél átvétele után. Hozzátette: külön köszönet illeti Magyarországot azért is, hogy lehetővé tette azt, csapatuk, szlovákiai síkvizes kajak-kenupálya híján, Szolnokon készülhessen fel.

„Nagyon meglepődtem és jól esett, annál is inkább mert nekem van egy nevelt lányom, aki ugyancsak kajakozik, de ő Magyarországon és ez a megbecsülés nagy dolog neki is" – mondta a gratulációra reagálva Tarr György a kajaknégyes legidősebb tagja. Kérdésre válaszolva hozzátette: bár korábban felvetült, hogy Magyarország színeiben versenyezne, végül úgy döntött szülőföldjén fejezi be karrierjét, de lánya kajak-kenus jövőjét a jobb körülmények miatt már Magyarországon szeretné építeni.

Likér Péter az eredményről azt mondta: úgy mentek ki az olimpiára, hogy szerettek volna aranyat szerezni, de a győztes német csapat nagyon jó formában volt és nem követett el hibát, így nem lehetett legyőzni őket.

„A német férfi négyes Rióban hozott formáját a magyar női négyeshez hasonlítanám" – jegyezte meg.

A jelenlegi összetételű csapat jövőbeli terveiről azt mondta: egyelőre szeretnék kiélvezni az eredményt, mivel jövőre világkupa, Európa-bajnokság és világbajnokság is várja őket, és már szó esett arról is, hogy a következő olimpián megjelenhetne egy új táv, a K4 500 méter, amire ugyancsak fel kellene készülni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!