Gyalázatos szemfényvesztés a krízisalap

Forrás: MTI

A Fidesz szerint gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták krízisalapja, amelyből az MSZP vezette kormány által elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ember. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfőn közölte: a krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre, egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel azonban egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani. Az ellenzéki politikus közleménye szerint elképesztő, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat, családok százezreit fosztották meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentették a nyugdíjakat, a fizetéseket, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!