Gyermek Országgyűlést tartottak a gyermekek világnapja alkalmából

Háromszáz diák részvételével rendezték meg kedden a hatodik Gyermek és Ifjúsági Országgyűlést az Országház Felsőházi termében a gyermekek világnapja alkalmából; a gyerekek többek között az oktatásról és a terrorveszélyről tettek fel kérdéseket az illetékes államtitkároknak.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Résztvevők a gyermekek világnapja alkalmából megrendezett hatodik Gyermek és Ifjúsági Országgyűlésen az Országház Felsőházi termében. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A magyarországi településekről és a határon túlról érkező 8 és 18 év közötti tanulókat a rendezvény házigazdája, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Edvi Péter, a szervező Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke fogadta, majd megkezdődött a „parlamenti ülés", amelyen a diákok tették fel kérdéseiket az illetékes államtitkároknak és szakembereknek, majd gombnyomással szavaztak is a válasz elfogadásáról.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára egy budapesti általános iskolás kérdésére, hogy miért ilyen kevés a nyelvóra, azt válaszolta: európai összehasonlításban Magyarország nincs lemaradva a nyelvórák számában, azonban a nyelvtudás tekintetében már nem állunk olyan jól, mint a hollandok vagy a svédek, ezért a tanároknak kell olyan képzéseket adni, hogy a jelenlegi óraszám mellett legyen hatékonyabb a nyelvoktatás. Rétvári Bencét emellett kérdezték még az iskolai erőszak visszaszorításáról, a drogprevencióról és az iskolai menzáról is. Egy kazincbarcikai 13 éves diák pályaválasztással kapcsolatos kérdésére Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elárulta: neki már 16 évesen azt volt a célja, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek dolgozzon.

Több kérdés érkezett a terrorveszélyről, például arról, hogy mekkora az esélye, hogy Magyarországon terrorcselekményt hajtanak végre, illetve, hogyan befolyásolta a műszaki határzár kiépítése a migrációt. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszában azt hangsúlyozta: a terrorveszély minden Európai Uniós tagállamban jelen van, ugyanakkor a magyar kormány által kiépített határvédelemnek köszönhetően a terrorfenyegetettség Magyarországon alacsonyabb, mint az EU más országaiban. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára pedig azt emelte ki, hogy a magyar kormány politikájának köszönhetően Magyarország nem elődleges célpontja a terrorcselekményeknek, de mivel a terrorizmus nem zárható ki teljesen sehol a világban, ezért a magyar hivatalos szervek olyan eszközökkel dolgoznak, hogy megelőzhetők legyenek az ilyen cselekmények. Arról is beszélt, hogy a déli határzár megépülése előtt naponta akár 20 ezer EU-n kívüli állampolgár is belépett Magyarország területére, addig ez a szám a határzár megépülése után 100 alá csökkent.

Sokan kérdeztek oktatási témában, egy focizni szerető tiszaszalkai diák például azt kifogásolta, hogy mostanában szinte alig mennek iskolai versenyekre az utazási költségek miatt. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára,  válaszul elmondta: most készül egy kormányzati javaslat, amely szerint 90 százalékos utazási kedvezményt kaphatnak azok a fiatalok, akik rendszeresen iskolán kívüli tevékenység miatt veszik igénybe a helyközi közlekedést.
 

A gyermekek világnapja megünneplésére az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hirdetett pályázatot, amelyen 8-18 éves gyerekek küldhették be, hogy milyen kérdést intéznének a miniszterekhez, ha képviselők lennék. A legjobb pályázatok beküldői vetettek részt a Gyermek és Ifjúsági Országgyűlés ülésén.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!