A Gyurcsány-kormány 600 milliárd forintot vont el az egészségügytől

kdnp.hu – MTI

 A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és társai követelések helyett bocsánatkéréssel tartoznak az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek. A nagyobbik kormánypárt frakciójának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció politikusának nyilatkozatára reagált. Oláh Lajos arra szólította fel a kormányt, hogy alkosson törvényt az egészségügyi szolgáltatások minőségbiztosítására. Úgy fogalmazott: a magyar egészségügy a végóráit éli, az ellátás mindhárom szintjén drámai állapotok uralkodnak.

A Fidesz azt írta, hogy a Gyurcsány-kormány több mint 600 milliárd forintot vont el az egészségügytől, 6 ezer egészségügyi dolgozót üldözött el, eladósította a kórházakat, leépítette a háziorvosi ellátást és az egészségügyi szűrőprogramokat is. Gyurcsány Ferenc még ma is üzletelni akar a betegeken: vizitdíjat és kórházi napidíjat akar fizettetni velük – tették hozzá.

Úgy folytatták: a polgári kormány hatodik éve pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, eddig 500 milliárd forintot fordított egészségügyi fejlesztésre, 300 milliárdot bérrendezésre, és jelentősen megerősítette az alapellátást. Megemelték a háziorvosok támogatását: a kabinet csak idén 10 milliárd forintot fordít erre a célra, és 750 millió forinttal támogatja a háziorvosi praxispályázatokat.

A rezidens ösztöndíjprogramban a kormány kiemelten támogatja a házi gyermekorvosok képzését, iparűzési adó alóli mentességet, adókedvezményt tett lehetővé a háziorvosok és a házi gyermekorvosok számára, valamint minden eddiginél több ingyenes egészségügyi szűrőprogrammal segíti a lakosságot – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!