Forrás: hirado.hu
Az országgyűlési választási vereség után még úgy tűnt, őszig, az önkormányzati voksolásig a helyén marad Mesterházy Attila, ám az uniós szavazás ezt a szándékát is megtorpedózta. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsora Mesterházy Attila lemondása után, de még a szombati választmányi ülés előtt kérdezte Lánczi Tamást, a Századvég Alapítvány vezető elemzőjét.
Mesterházy belebukott – vagy belebuktatták – a 2010-ben elkezdett programba, amelynek célja a fiatalítás, az öregek kiszorítása, az új arculat volt. Az MSZP-be visszatér az az öt-tíz évvel ezelőtti politikus generáció, akikről azt lehetett gondolni, hogy végleg a kispadra, sőt az öltözőbe lettek küldve, fogalmazott Lánczi, aki szerint jól láthatóan hatalmi restauráció zajlik a baloldalon, s a régi MSZP-s politikusok Gyurcsány Ferenc visszatérését készítik elő a pártba. Akik most megbuktatták Mesterházy Attilát, akarva-akaratlan is Gyurcsány malmára hajtják a vizet, s ismét az ő kezére játsszák át az MSZP-t, véli Lánczi. Azok, akik most úgy gondolják, hogy valamilyen okos megoldást kötnek Gyurcsánnyal, a farkast engedik be a házba, fogalmazott az elemző.
Lánczi Tamás szerint Gyurcsány eddig is ügyesen keverte a lapokat, de ez nem jelenti azt, hogy népszerűbb lenne az emberek körében, csupán az MSZP szavazóbázisának 200-250 ezer fős kemény magja állt be mögé, s ez csalóka eredmény. Lánczi a baloldal egyik legnagyobb tragédiájának nevezte, hogy az EP-választásokon az a Gyurcsány Ferenc tudott megerősödni, aki a mai napig Magyarország egyik legelutasítottabb embere. Hozzátette: támogatottság tekintetében a szocialista párt ma az 1990-es szinten van, azzal a különbséggel, hogy akkor nagyon gyorsan tudott váltani, s néhány évvel később meg is nyerte a választást. Ma ez a potenciál nem látható sem az MSZP-ben, sem a baloldal egészében, széttöredezettek, képtelenek új arcokat felmutatni, és komoly morális deficittel küzdenek.