Gyurcsány a háttérből irányít

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a háttérből irányítja a kormányzati politikát – jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus annak kapcsán fogalmazott így, hogy az MSZP választmányának kétszázadik ünnepi ülésén Gyurcsány Ferenc is felszólal. Szerinte számos jel utalt arra, hogy míg Bajnai Gordon kormányfő szerepelt a nyilvánosság előtt, valójában a háttérben eddig is Gyurcsány Ferenc szelleme, eszméi irányították a kormányzati politikát. A fideszes politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzati politikájának közös ismertető jegye az időutazás, amikor nem előre halad az ország, hanem visszafelé. Az ellenzéki képviselő szerint a mostani kormányfő, akárcsak Gyurcsány Ferenc, a legfontosabb feladatának a politikai ellenfeleivel való vitát tartja. Navracsics szerint az MSZP vissza fogja hozni a volt kormányfőt a belpolitikába.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!